Mivel rég nem volt már bejegyzés így úgy döntöttem egy kis egyperces történettel leplek meg benneteket. A történet alkotója az egyik osztálytársam. Gyakran megesik, hogy órán a tananyag követése helyett inkább történetet ír ( velem karöltve van hogy azt se tudjuk mi történ abba a 45 percbe a szégyentelen mindenünket rossz példával jár a csaj, puszi pajtásom) Amikor elolvastam az irodalom órai alkotást azt mondtam neki : "Ez kikerül a blogomra!!!". Remélem nektek is tetszeni fog és ha igen jelezzétek nekem, van még bőven.
Rettegés
...Egyedül vagyok. Senki nem szeret. Senki nem
foglalkozik velem...
...Megint egyedül vagyok sz üres szobámba. Zörrenést
hallok az egyik sarokból. Talán mégsem vagyok egyedül. Hallok egy kacajt, majd
egy szempár bukkan fel. itt van és figyel. megpróbálom figyelmen kívül hagyni.
Hallom ahogy engem hív. szólongat. Nem figyelek. Egyre hangosabb és egyre
közelebb jön. Érzem a lehelettét. Fejemre húzom a takarót, mintha védelmet
nyújtana. Elhallgatott. Hangosan veszem a levegőt, várom, hogy történjen
valami. Kilesek a takaró alól. Ott áll a szoba közepén. nevet. Talán rajtam, hogy
milyen védtelen vagyok. Felém jön. Felkapcsolom a lámpát...Eltűnt...
Hegyi
